Másnap reggel David és Patrik gondolkodás nélkül csatlakozott a reggeliző asztalnál Kyokohoz és Dianához. Nagyban ecsetelték, hogy milyen nehéz óráik lesznek és milyen fárasztó lesz az év. Kyoko csak azon gondolkodott, hogy miért ültek megint hozzájuk, de mivel egyre jobban élvezte a társaságukat, inkább nem szólt rájuk.
Később a két lány belépett abba a széles terembe, amelyben az összes elsős bepréselte magát. Nem volt semmilyen ülő alkalmatosság, Diana meg is jegyezte, hogy nem szeretne egész órán állni.
– Vajon miért csak egy óránk van ma? – nézett a lányra Kyoko. – Azt hallottam, hogy itt nagyon kemény az oktatás, de hogy csak egy óra legyen egy nap?
– Biztos meg van az oka. – Nézett körbe barátnője kíváncsian. – Ilyen sokan vagyunk elsősök? Lehetünk vagy százan.
– Vagy inkább négyszázan. – nézett körbe Kyoko is.
– Az túlzás, nem?
– Csendet! – lépett be két tanár, aki közül a lány azonnal felismerte Ling tanárnőt. A szigorú nő komolyan végig mérte az elsősöket és ki is fejtette véleményét a nála kicsit alacsonyabb kolléganőjének. A duci fiatalabb nő arca vidámságot és kedvességet sugárzott, amit ruhája is kiemelt, mert narancssárgán vakított. Haja laza kontyba fogta és egy rikító virág volt beletűzve. Szöges ellentéte az idős tanárnak, ki arra a napra a sötét színeket részesítette előnyben. – Üdvözlök mindenkit Felhővárban. – emelte fel a hangját Ling tanárnő szigorúan. – Mindenkinek eredményes tanévet kívánok!
Megkezdik a mágikus képzésüket, aminek következtében hat év múlva kész mágusként fogják elhagyni e falakat. De, hogy ezt elérjék, ezen a héten el kell sajátítaniuk a mágia legfontosabb alap ismeretét. Ebben én, Yohiko Ling tanárnő és a kolléganőm, Cara Windy tanárnő fog segíteni önöknek. Majd a hét utolsó napján a beavatási estén, mindenkit a mágiájának megfelelően besorolunk egy mentor tanárhoz, akitől megkapják az órarendjüket. Onnantól kezdve a mentor tanárjuk lesz a fejlődésük felügyelője. Ha kérdésük van, őt zaklassák. Van kérdés?
Néma, várakozó csend honolt a teremben. Mindenki az előbb hallottakat emésztette. Miután senki sem tette fel a kezét, Windy tanárnő vette át a szót.
– Akkor kezdjük is el! Tudniuk kell, hogy bár mindenki mágiával születik, nem képes azt azonnal használni, mert nem érzékelik rendesen. Olyan természetes, hogy körülöttünk van, hogy tudomást sem veszünk róla. Pedig a mágia, mint egy burok, körbe ölel minket. Ezen a héten azt fogják megtanulni tőlem, hogy érzékeljék maguk körül a mágikus mezőt és mozgassák. Ehhez nem kell más, csak képzelő erő és fegyelem. – Kyoko Dianára sandított, aki nagyon figyelt. – Az lesz az első feladatuk, hogy elképzeljék, tudatosítsák magukban, hogy a mágikus mező maguk körül van.
Ha ezt megtették, mozgassák. Ennek a legjobb szemléltetése, ha egy levelet tesznek a kezükbe. A terem végében kosarak vannak, amelyek faleveleket tartalmaznak. – mutatott a terem túloldalára, amire mindenki arra fordult. Azok előbb is ott voltak? A két lány kérdőn sandított egymásra. – Mindenki vegyen el egy levelet és helyezze a tenyerébe. Amint elkezdi érezni a saját mágikus mezőjét próbálja meg a levél mozgatását. A profik a testük körül körbe tudják lebegtetni. Gyerünk! Lássanak hozzá! – Tapsikolt a kezeivel.
A diákok mind megindultak a kosarakhoz. Nem telt bele sok idő és Kyokonak is volt egy szép zöld levele. Ezek után mindenki keresett magának egy helyet körben és elkezdett gyakorolni. Kyoko csak a levelet nézte, majd felsandított Dianára. Az csukott szemmel koncentrált. Megkereste a tekintetével Kamillát és Lorent. Mind a ketten becsukott szemmel erősen koncentrálva álltak tőle jobbra az egyik sorban szemben.
Kyoko nem foglalkozott többet velük. Ő is becsukta a szemét és elképzelt egy mezőt, ami körbe veszi őt. Egy burkot, mely mindig körülötte van, tudta, hogy ott van. Mindig is ott volt vele, de most már látta is. Lilásan tündökölt, és olyan selymesen hullámzott, mint valami finom kelme. Mozgatta balra és jobbra, látta fodrozódását, lágy áramlását. Képzeletében a falevél alá nyúlt és a magasba repítette. Játszva kört írt le a feje körül, érezte, amint a levél repül.
Nem tudta, mennyi ideje gyakorol, teljesen belemerült a koncentrálásba. Csak azt vette észre, hogy a teremben mindenki nagyon mozgolódik. Kinyitotta a szemét. Mi történhetett? Mikor körbepillantott, csodálkozva látta, hogy mindenki elkerekedett szemmel vagy tátott szájjal rámutogatva bámulja. A két tanárnő is felfigyelt erre és hozzá léptek. Ling tanárnő őszinte csodálkozással nézett rá, Windy pedig örömében tapsikolt.
– Micsoda mágia érzék! Elsőre megcsinálta! – Kyoko felpillantott a feje felett lebegő kis falevelére. Kinyújtotta a kezét és hagyta, hogy a lila selymes anyag a kezébe ringassa.
– Megtudja, most nyitott szemmel is csinálni? – kérdezte tőle Ling tanárnő. Kyokot egy kicsit zavarta, hogy mindenki őt nézi. Bizonytalannak érezte a dolgot, de megpróbálta. A falevél azonnal megemelkedett és átlibegett a másik tenyerébe utána ismét felszállt, hogy Kyoko feje körül keringjen pár másodpercig, majd ismét puhán landoljon a tenyerében. A lány megkönnyebbülten kifújta a levegőt. Megcsinálta! Kicsit izgult, hogy nem fog menni, de nagy örömére sikerült. Meg is lepődött, hogy milyen könnyen. Ránézett Ling tanárnőre kicsit büszke mosollyal, ki komoly, de elismerő arckifejezéssel nézett vissza rá.
– Egy őstehetség! – Örvendezett Windy. Kyoko érezte magán az irigykedő tekinteteket.
– Nos, Lin kisasszony! Azt hiszem elég unalmas lesz magának ez a hét. – jegyezte meg Ling tanárnő.
Kép forrás: www.canva.com