Kyoko a hajó orrában állt. Keményen kellett kapaszkodnia, mert a lélekvesztő erősen hánykolódott a hatalmas hullámok között. Izgatottan szorította a korlátot és a messzeséget fürkészte. Már jó ideje ott állt. A matrózok azt mondták neki, hogy nemsokára megérkeznek, de még semmit sem látott a látóhatáron. Két hete hajóztak ki a négyárbócossal és már alig várta, hogy megérkezzenek.
Az óceánjáró fregatton több mint kétezer diák utazott. Először nem tudta, hogy fognak elférni, de mikor lement a kabinokhoz, rögtön látta, hogy az egész hajót elbűvölték. A hajótest egy egész szórakoztató központot rejtett. Hálókabinok, étkezdék, sport pályák, könyvtár és szórakoztató helyiségek álltak rendelkezésére a diákoknak. Mint egy hatalmas parti az iskola előtt. A varázslatnak köszönhetően, még a kék égben is gyönyörködhetett. Természetesen Kyoko igyekezett mindent kipróbálni, de egy idő után megunta egyedül a programokat, mivel nem ismert senkit és inkább a kabinjában olvasott. A hajó gyomrában szerencsére nem érezte a hajó hánykolódását, így zavartalanul tölthette az időt. Bezzeg a hajó fedélzete annál inkább dülöngélt jobbra-balra, ott nyoma sem volt a mágiának.
Kyoko már nagyon unta a bezártságot és inkább az utazás végét a labilis fedélzeten töltötte. Alig várta, hogy végre Felhővárba érjenek, ahol végre megkezdheti középiskolás éveit. A Felhővár Mágus és boszorkányképző szakiskola már több száz éve működött és képezte a fiatalokat a mágia használatára. Egyike volt a világ hét középiskoláinak, amely a fiatalokat felkészítette a felnőtt életre és a pályaválasztásra. Kyoko el sem tudta képzelni, hogy miért is nevezik Felhővárnak. Talán mert közel van a fellegekhez? Ezért is várta türelmetlenül, hogy végre meglássa az iskolát. Annyi mesét hallott már a helyről, hogy muszáj volt látnia.
A hajó megremegett. Kyoko meglepetten és kicsit ijedten kapaszkodott. Mi lehetett ez? Sok társa kiszaladt a fedélzetre, hogy megnézze mi is történt. A vad hullámok lassan csendesedni kezdtek, a hánykolódás ringatózássá enyhült, majd megszűnt. Kyoko meglepetten nézett a mélybe, erre nem gondolt. A hajótest lassan emelkedni kezdett a víz felszín fölé. A hajófenék egy ideig még súrolta a vizet, aztán már az óceán fölött repültek.
Kyoko csodálkozva és élvezettel figyelte, hogyan emelkednek egyre magasabbra, annyira kihajolt, hogy majdnem kiesett. A többi diák is álmélkodva nézett körbe. Kyoko felemelte a tekintetét az ég felé és figyelte az egyre közeledő felhőket. Csak bámulta a hófehér pamacsokat, melyek lassan szikla nagyságúakra nőttek. Fekete, vállig érő haját a szél hátra fújta az izgalomtól kipirult arcából, mélybarna, csillogó szemeivel a közeledő eget szemlélte. Mindjárt elnyeli őket a fehérség!
A hajó sebesen emelkedett, áttörve a fehér gomolygó felhőréteget. Mintha csak a víz felszínéből tört volna ki, majd siklott tovább. Néhol az ég vakító kéken ragyogott, sok helyen pedig fehéres szürke színbe borult, ahogy két felhő tömeg között hajóztak. Többször áttörtek magasodó felhőoszlopokon és valahányszor a hajó keresztül haladt a fehér sziklán, Kyokot körbevette az áthatolhatatlannak hit pára tömeg. A lány érezte a hideg permetet az arcán, eddig ezt találta a legszórakoztatóbbnak az úton.
Amint kirobbantak az egyik felhőoszlopból, Kyoko végre meglátta, amit annyira várt. A messzeségbe egy kastély magasodott, melynek két hatalmas tornya büszkén tört az ég felé karcolva a felhő rétegeket. Az ablakai vakítóan szikráztak a napsütésben. Kyoko azonnal megértette, honnan is ered az iskola neve.
A létesítmény, több égben lebegő szirten helyezkedett el, amit bolyhos pamacsok öleltek körbe. Minél közelebb értek, annál jobban kirajzolódtak a részletek. A sziklákat ligetek, patakok, füves rétek tarkították és függőhidak vezettek át az egyik szirtről a másikra, mivel valahol több méteres távolságban lebegtek egymástól a kőhalmok a semmiben. Kyoko még egy vízesést is felfedezett, ami a mélybe hullatta a permetét. A lány nem győzött ámulni.
A hajó egyenesen a kikötő felé tartott. Kyoko izgatottan felkapta a lábánál heverő kézi poggyászát. A nagy poggyászokat a kabinjaikban kellett hagyniuk, mert azokat külön felviszik nekik a kastélyba. Örült is neki, mert eléggé megpakolta a ládáját, alig bírta felráncigálni a hajóra, nem igazán akart újra cipekedni. A lány otthagyta a hajó orrát és igyekezett a leszállók sorába beállni. A hajó pedig lassan bedokkolt.
Kép: www.canva.com