Esteledett, bolyongott az utcán. Érezte a csípős hideget az arcán, csontjai mélyén. Ha így folytatja megfagy, tudta, mi lesz a vég! Messze volt már, a meleg szálló, bezárta régen ajtaját, elüldözték a védett helyekről, sehova nem tudott menni már. A tél pedig kegyetlen tombolt, nem kímélve őt, így hát csak ment, mint egy remény vesztett vad. Űzte őt a hideg és a fagy.
Nem ismerte a terepet, nem tudta hol van. Idegen köveken csúszkált a hóban.
Valami a lába elé került és megbotlott benne, el is esett, és bár mindent a hó borított be, a puha pelyhek nem védték meg. Átázva és átfagyva feküdt a földön. Talán jobb lenne, ha ott maradna végleg, csendben elaludna és megválna ettől a sötét világtól. De nem tudott ezen sokat töprengeni, roppant a hó és valaki mellé lépett. Felrántotta őt a földről, ki a gondolatok örvényéből.
– Mit keres itt, öreg? – Kérte számon egy mély férfihang.
– Eltévedtem, uram és elestem. – Védekezett nyomban.
– Nem látta, hogy ez itt magánterület? Ki van rakva a tábla! Hogy jutott be?
– Vitt a lábam egyenesen, semmilyen akadályba nem ütköztem. Nem látok én semmilyen táblát, hisz sosem láttam. Ezért is kerültem az utcára.
Néma csend fogadta a választ. Tudta jól mit jelent.
Szánalmat és közönyt, mely mindenkit jellemzett, pedig büszke ember volt ő egykor. Keményen dolgozó, becsületes. De nem ment vele sokra, miután a munkahelyére többet nem kellett. Átvették a helyét, jobbak és világot látók, így elvesztette megélhetését, felesége elhagyta, majd a kilakoltatás következett, végül büszkeségét és méltóságát is elvette az élet. Azóta ténfergett az utcákon, űzött vad volt, egy kegyetlen világban, mely kitaszította.
– Menjen el! – Mordult rá az idegen.
– Segítene innen kijutnom? Fogalmam sincs, hogy hol vagyok! – Pár néma pillanat után, az ismeretlen sóhajtott.
– Nem bánom! Egy éjszakát maradhat! Cudar hideg van, ha kint hagyom, még a végén megfagy! Úgy is pár nap múlva lebontják az egészet. Valami stadiont építenek ide, mintha nem lenne még elég belőle!
– Miért? Mi volt itt régen? – Követte hálásan az őt vezető idegent.
– Televízióstúdió, de már tönkre ment. Ezért nem fog senkit zavarni, de reggel mennie kell!
Hálát érzett és örömöt, lám van még kedvesség a Földön!
Az idegen egy matrachoz vezette, kapott ételt és vizet. Nem is zavarta tovább, pihenjen nyugodtan. Ki tudja, mióta kószált a fagyban? A matracon ülve megvacsorázott. Kezdett felmelegedni, de csontjaiból nem távozott a hideg, érezte, hogy megviselte a kemény tél, de egy jó alvás meggyógyítja reggelre.
Kezével megtámaszkodott a falon, hogy kényelmesebben elhelyezkedjen a matracon. Hirtelen egy meleg fényár elvakította. Hangzavar és zsivaj tört fel, árnyak rohantak keresztül a termen. Úgy megijedt tőlük, hogy megcsúszott a keze és a matracra esett, a jól ismert sötétség köszöntötte és a néma csend. Megbabonázva meredt maga elé. Látott valamit! Hirtelen vágy fogta el! Látni akarta újra!
Felült és hátát neki támasztotta a falnak. A meleg fénysugár újra betöltött mindent, az alakok ismét megjelentek. Táncosok voltak, csinos hölgyek. Egy vidám öltönyös köszöntötte a nézőket, kik erre tapsviharral feleltek. Színek és formák kavalkádja pergett szemei előtt, kvízműsorok, táncos estek, tehetségkutatók sora, ki is melegedett a nagy izgalomban. Olyat látott, amit még soha, bele is sajdult a szíve. Velük akart tartani, vidáman a fényben táncolni, énekelni. A sötét világból a fénybe kívánkozott. Bár ne kéne visszatérnie! Bár itt maradhatna örökre!
Csak nézte és nyitott szemmel álmodott, egy világról, melynek részévé sohasem válhatott.
Most, egy táncos lépett szólóban a porondra, tánca gyönyörű volt, egy csoda. Felé nyúlt, bár tudta, soha nem érheti el, de a hölgy mégis észrevette őt, kedves arcán felfénylett egy mosoly, tudta, ez most már csak neki szól. Kecses léptekkel hozzá sietett, kezét nyújtva kérte, tartson vele. Nem utasíthatta vissza! Bár sosem ropta azelőtt, elfogadta a kérést, boldogság és öröm kísérte léptét, ahogy táncra keltek a parketten, szinte repültek.
Csak önfeledten pörögtek, forogtak a fényben, a fagytól, dermesztő hidegtől, az utca ridegségétől távol. Lelke végre megkönnyebbült, gondoktól mentesen szállt és már tudta, a sötétség többet nem zargatja, mert békét és megnyugvást hozott neki egy csodás, színes éjszaka.
Képek: canva.com