Egy átlagos hétvégén az emberek többsége mindent megtesz, hogy elvégezze a hét közben felhalmozódott házimunkát. Mosás, főzés, takarítás, rutin szerű mozdulatok, melyeknek örök körforgása kísérti az emberek lelkét abban az elkeseredett tudatban, hogy egy-két napon belül már nyomát sem látják a fáradtságos munka eredményének. Mintha semmit nem dolgoztak volna a hétvégén, ami állítólag a pihenés ideje. Gyakran érzem én is eme cselekvés reménytelenségét, de ettől még el kell végezni a rutinszerűen begyakorolt mozdulatok sorát.
Egyik ilyen álmosító hétvégén egyedül gyürkőztem neki a rendrakás és takarítás mámorítóan izgalmas tevékenységének. Párom dolgozott, így szabadon garázdálkodtam az otthonunkban. Természetesen a szokásos tervvel álltam elő, porszívózás, mosás, főzés, ágyhúzás csak, hogy legyen valami változatosság is azon a héten. A macskám unottan figyelte tevékenykedésem, amit én még nála is jobban untam.
Úgy döntöttem, hogy azon a héten babot főzök. Nem igazán tudtam még, hogy pontosan mi is lesz belőle. Bablevestől, a babfőzeléken át minden megfordult a fejemben, még a csilis bab is, de akkor még nem döntöttem. Egyszerűen fogtam a szemeket, alaposan átmostam és beáztattam, hogy jól megdagadhassanak a főzéshez. Gyorsan átkevertem, maradt e benne valami szennyeződés és utána visszatértem a többi dolgomhoz.
Az ágyhúzás nem éppen a kedvenc tevékenységem. Elmélázva rángattam le a vastag dunyháról a mintás textilt, azon gondolkodva melyiket tegyem fel következőnek. Először fel sem tűnt, hogy valami nem stimmel. Pár pillanatba beletelt, mire a különös jelenségre felfigyeltem. Egy hang zavarta meg gondolataim menetét. Előszőr nem tudtam, mi is lehet a forrása, csak álltam és megdermedve hallgattam a furcsán surlódó zörgést, ami ütemesen ismétlődött. A konyha felől érkezett a hang. Mi lehet ez?
Rajtam kívül senki sem tartózkodott otthon és nem hagytam semmilyen elektromos berendezést bekapcsolva. Lassan kisétáltam a szobából, belestem az ajtón vegyes félelemmel és kíváncsisággal. Hirtelen attól féltem, hogy beszökött valami rágcsáló vagy egy hatalmas rovar kínlódik valahol, amit aztán meg kell fognom, de egyik sem. Egyszerűen nem hittem a szememnek!
A macskám volt! A konyhaszekrény pultján ült pontosan a tállal szemben. Okos pofáját az általam beáztatott bab felé fordította és olyan mélyen koncentrált, hogy észre sem vette, amint beosontam a helyiségbe. Szemei kíváncsian csillogtak és pupillája hatalmasra tágult, ahogy a csillogó vízben lebegő babszemekre meredt. A lábát magasra emelte, amiről már csöpögött a víz. Íves mozdulatokkal megmerítette a mancsát az áztató vízben, még szét is feszítette a kis lábujjait, hogy precízebben elvégezhesse a bonyolult feladatot és keverte a babot.
Újra és újra, olyan átéléssel és koncentrációval hajtotta végre a mozdulatot, amelyhez hasonlót még nem láttam tőle soha. Szó szerint lemásolt engem, bár én nem figyeltem annyira oda a szemek örvénylésére, mint ő. Ez volt a furcsa hang forrása, a kavargó bab súrlódása az edény falán.
Csak álltam és néztem az imádott kiscicámat. Nem hittem a szememnek. Eddig is gyakran leutánozta a cselekedeteinket, de még egyszer sem tett hasonlót. Hirtelen kitörtem nevetésbe. Annyira képtelen látványt nyújtott a macskám cselekedete, hogy nem tudtam visszafogni magam. Ezzel megriasztottam őt. Rémülten felém kapta a fejét és pofikáján a lebukás döbbenete látszott. Mintha egy rossz gyereket kaptam volna rajta valami csínytevésen.
Egy pillanatig szemezett velem, talán azt fontolgatta mit tegyen, közben a mancsát megdermedve tartotta a levegőben. Végül az elegáns megoldás mellett döntött. Egyszerűen arrébb állt, mint aki nem tett semmi rosszat. Csatakos, vizes lábbal végig sétált a konyhapulton kisebb tócsákat hagyva maga után és elegánsan leülve a földön megmosdott. Mintha semmi sem történt volna.
Csak néztem az állatot és nevettem. Bár én is ilyen természetesen viselkednék valahányszor történik velem valami hasonló! A macskám nem aggódta túl a dolgot. Úgy tett, mintha meg sem történt volna az incidens és még neki állt feljebb, hogy bámulom őt. Fenségesen méregetett azzal a „mit bámulsz” nézésével.
Persze, ez nem akadályozta meg abban, hogy amint elfordultam visszatérjen az edényhez keverni a babot. A harmadik eset után már inkább letakartam egy konyharuhával, aminek az lett a vége, hogy a macskám teljesen betuszkolta a textilt az áztató vízbe. Makacsul ragaszkodott ahhoz, hogy ő elvégzi a fejébe vett műveletet, így el kellett dugnom előle a tálat
Azóta is jókat nevetek, ha eszembe jut a kotnyeles macskám és a bab esete, de most már inkább eldugom a tálat áztatáskor. Még a végén nagy igyekezetében kiborítaná…
Kép forrása: www.canva.com