– Mégis eljöttél? Kérlek itt ne csinálj jelenetet! Ha valami bajod van, otthon megbeszéljük! – morogta Gábor és rá sem nézett, ellenben Amáliával, aki a színpadról áramló reflektorfényben végre alaposan megnézhette magának. A férfi eléggé siethetett, mert még kapkodta a levegőt. Fekete haja összeborzolódott, ahogyan öltözködött. Könnyed sötétkék inget viselt nyakkendő nélkül és egy világos szövetnadrágot. Hosszúkás ovális arcát szándékosan növesztett borosta ölelte körbe. Kékeszöld szemeivel egy prospektust nézegetett. Nagyon feszültnek tűnt. Valószínűleg attól félt, hogy Judit elkezd nyafogni vagy eljátssza a mártírt, mert eljött, legalábbis Amália csak erre tudott gondolni.
Zavarban volt. Óvatosan körbesandított, a többi néző kíváncsian a színpadot leste. Nem figyeltek rájuk, ami jó, nem mintha tudniuk kellett volna a szituációról. Mondania kellene valamit, de mit?! Mónikának volt igaza! Minek jött el?
A műsor megkezdődött. Amália egy kis ideig még feszülten pillantgatott a férfi felé, aki kedvetlenül hátradőlt úgy figyelte a műsort és nem is nézett felé. Amáliát ez valahol zavarta. Sajnálta a férfit, de nem tudott semmit tenni érte. Végül megnyugodott és teljesen megfeledkezett a helyzetről, annyira élvezte az előadást. Jókat kacarászott a poénokon és elvarázsolták a vidám dalok. Gyorsan elrepült az első felvonás és szünetet hirdettek. Felgyúltak a fények és arra lett figyelmes, hogy Gábor komoly, kérdő tekintettel őt nézi. Szinte teljesen felé fordult a felsőtestével a karfának támaszkodva. Amália azonnal elpirult és zavarában a kijárat felé pillantott, nem mintha megszökhetett volna…
– Nem tévesztette el a helyét?
– Nem! – intett a fejéve és felmutatta a jegyét.
– Ki maga? – Gábor gyanakodva méregette.
– Kertész Amália! Én… – próbálta valahogy megkezdeni a magyarázkodást, de Gábor félbeszakította.
– Judit barátnője?
– Nem! – szinte sértésnek érezte a kérdést. – Nem is ismerem, csak látásból…
– Akkor hogyan került magához a jegye? – Amália remélte, hogy nem fogja lopással megvádolni. Inkább a lényegre tért, hogy kitérjen ez elől.
– Judit eldobta és én felvettem. – Gábor összevonta a szemöldökét ezért gyorsan folytatta, nehogy közbevágjon. – Mármint a kukába akarta dobni, csak nem sikerült. Visszaakartam neki adni, de elutasított. Ha lehet így nevezni a minősíthetetlen viselkedését. – lepillantott a kezére, amit megszokásból tördelt. Mindig így reagált, ha ideges volt. – Csak nem akartam, hogy kárba vesszen a jegy! Biztos azon a flancos koncerten van vagy min, amire el akart menni.
– Honnan tud a koncertről, ha nem ismeri? – Amáliának elege lett a gyanúsítgatásból.
– Túl hangosan veszekednek! –- Gábor megilletődve pillantott rá. – Enyém a könyvelő iroda maguk mellett. Minden vitájukat tökéletesen hallottam és ha engem kérdez, az a nő egy hárpia! – a férfi megmerevedett arccal nézett vissza rá. Talán az járhatott a fejében, miket hallhatott meg véletlenül. – Nézze! Szívesen kifizetem a jegyem árát! Ki is készítettem a pénzt! – gyorsan előhalászta a bankjegyeket a táskájából és a férfi felé nyújtotta, aki pislogva, szinte idegenkedve nézett a rózsaszínes és a sárgás bankóra. Nem vette el. Amália tartotta még egy darabig, majd tanácstalanul leengedte. – Megenged egy kérdést? – nem várta meg a választ. – Miért nem szakít vele? – Gábor kelletlenül fészkelődött a székben, miközben Amáliából kitőrt a véleménye. – Én már rég kidobtam volna őt és a cipőit is! Gyerekes, amit művel az a liba! Szerintem egyáltalán nem illenek össze!
– Értem… – Gábor zavartan pillantott rá. Hirtelen ráébredt, mennyire tapintatlan volt és már épp bocsánatot akart kérni, de a férfi megelőzte. – Akkor még sem hallotta az összes veszekedésünket! – Amália torkán akadt a szó. – A felét sem hallotta…
– Bevallom, az esték kimaradtak. – elpirult. A férfi csak bólintott.
– Az elmúlt három hónap maga volt a pokol!
– Szereti még? – Gábor komolyan elgondolkodott. Ha pedig ennyit kell gondolkodni a válaszon, az mindent elárul.
– Nem! Az utóbbi időben sikerült teljesen eltaszítania magától. – hirtelen hátradőlt a szék háttámlájának és két kezével a hajába túrt. – Ezalatt háromszor akartam szakítani vele, már albérleteket is nézegettem, de Judit mindig elterelte a veszekedés témáját vagy addig könyörgött és ígérgetett, hogy megsajnáltam. Adni akartam neki még egy esélyt hátha, de még arra sem méltatott, hogy eljöjjön. Te jó ég! Mire is várok valójában? – Gábor csalódottan lesütötte a szemét. Amália csak nézte a férfit, akit a barátnője teljesen kihasznált.
– Van, hogy a szív még reménykedik, de az ész már tudja. – mosolygott rá együttérzően.
– Meg egy kívülálló a szomszédból, nem igaz? – nézett rá Gábor és a fejét csóválta szégyenkezve. Amália az ajkába harapott.
– Néha tényleg egy kívülálló kell, hogy felismerjük a tényeket. – hirtelen eszébe jutott valami. – Ha ez megvigasztalja a könyveit megmentettem. Ott vannak az irodámban, bármikor elviheti.
– Amit Judit kidobott? – Gábor hitetlenkedve nézett rá.
– Még azelőtt levettem a kukáról, mielőtt elvitték volna a szemetet. Judit még annyi energiát sem fektetett bele, hogy betegye a szemetesládába. Nem szeretem a pazarlást és imádom a könyveket, így amikor megláttam azokat a szép köteteket, azonnal bevittem magamhoz. Tényleg gyönyörű darabok! – Gábor ezen elmosolyodott, amitől Amáliának görcsbe rándult a gyomra. Nagyon jól állt neki a mosoly! Zavartan folytatta. – Utána tudtam meg, hogy a magáé, amikor veszekedtek rajta. Azóta őrizgetem, gondoltam visszaadom, de nem találkoztunk és nem mertem üzenetet bedobni. Judit miatt!
– Köszönöm! – Gábor hálás mosollyal nézett a nőre, amit látva Amália mélyet sóhajtott. Nagyon vonzónak találta a férfit.
– Szívesen!
– Nem kell kifizetnie a jegyet! Vegye úgy, hogy meghívtam! – Amália hálásan elmosolyodott és eltette a pénzt.
– Ha most megbocsájt, kimennék a mosdóba, amíg még tart a szünet!
A férfi csak bólintott és Amália kisietett a folyosóra, de nem csak a szükséglet hajtotta, hanem a felforrósodott arca is. Le kellett nyugodnia!
Mikor megtalálta a mellékhelyiséget elkeseredetten látta a hatalmas sort, de nem volt mit tenni. Türelmesen kivárta, hogy könnyíthessen magán, közben a férfin jártak a gondolatai. Sajnálta szegényt és remélte, hogy most már tovább fog lépni. Úgy szerette volna, ha végre megtalálná a boldogságot! Akárhogy tagadta volna, nagyon tetszett neki a férfi, de nem lehet meggondolatlan!
Következő rész Péntek!
Előző rész
Kép forrása: www.canva.com