– Már megint csodát tettél a hátammal! – Kriszti mosolyogva figyelte, amint legjobb barátnője leszáll a masszázs asztalról és a paraván mögé sétál átöltözni. – Nálad jobb masszőrt nem ismerek!
– Akkor nem ismerhetsz sokat! – gyors mozdulatokkal lefertőtlenítette a műbőrasztalt.
– Hiszed vagy sem, jó pár masszőrt kipróbáltam, de te vagy a legjobb. Az ügyféllistád is engem igazol!
Kriszti büszkén eltette az olajokat a helyére. Gyógymasszőrként és hangterapeutaként dolgozott a saját otthonában. Nagy vendégkőrrel rendelkezett, ezért majdnem minden napját betáblázta. Imádta a szakmáját és örült, hogy barátnője is elismeri a tudását.
– Van egy órám a következő ügyfélig, megiszunk egy kávét?
– Ki nem hagynám! – Klára vidáman lépett ki a paraván mögül immár felöltözve és a falon lógó tükörben még megigazgatta vörös fürtjeit. A szeme megakadt egy hatalmas tál cukron. – Mióta lettél ilyen édesszájú?
– Az a gyerekeknek lesz estére. Halloween alkalmából csokigyűjtést szerveztek a szülők a környéken és én is feliratkoztam, hogy jöhetnek. – Kriszti a kabátjáért nyúlt, hogy indulásra bírja bámészkodó barátnőjét.
– Aranyos. – Klári grimaszolva méregette az édesség hadat és Kriszti nem lepődött meg, hogy óvatosan elvett egy szemet.
– Még mindig nem szereted a gyerekeket?
– Én nem mondtam ilyet, csak túl hangosak… – Klári grimaszolt miközben barátnője az ajtó felé terelte.
Kilépve a lakásból azonnal a szomszédba botlottak. Kriszti zavartan pillantott a magas, szőke férfira, aki egy bevásárlózacskóval sietett fel a lépcsőn. Elegáns szövetkabátját már szétgombolta és zöldeskék szemeivel komolyan Kriszti szemébe nézett, aki zavartan a füle mögé tömködte fekete göndör haját. Köszönésre sem méltatva őket a férfi besietett a saját lakásába és látványosan becsapta az ajtót.
A lány elkeseredett mély sóhajjal megindult lefelé a lépcsőn. Tudta, hogy mondania kellett volna valamit, de megint leblokkolt.
– Mióta nem beszéltek?
– Már egy hónapja. – Kriszti szomorúan lépkedett lefelé és ismét csalódott magában. Miért nem tud megszólalni?
– Hihetetlen, hogy Tibor ennyire haragtartó! Min is vesztetek össze? Mi miatt szakítottatok?
– Nem szakítottunk, csak elviharzott és azóta nem jött át. – egyszerűen vállat vont, de mélyen elszomorította a gondolat, hogy a férfi nem áll vele szóba. Nagyon hiányzott neki.
– Ez szakításnak hangzik! – Klára a kapu kilincséért nyúlt és kitárta barátnője előtt. – Szerintem ideje lenne tovább lépned!
– Nem akarok! Még nem! – azonnal a fejét rázta és tiltakozott. – Még helyrehozhatom!
– Mit is? Min vesztetek össze? – Kriszti elpirult.
– Már nem emlékszem. – Klára felvonta a szemöldökét ahogy az utcán a kávézó felé sétáltak.
– Remek! Akkor hogyan hozod helyre?
Kriszti csak a fejét csóválta. Nem tudta, hogy mit is tehetne. Tiborral akart lenni, de nem tudta, hogyan is kérjen bocsánatot. Egyszer már megpróbálta, de a férfi rácsapta az ajtót kérdés nélkül. Azóta nem mert bekopogni, ha pedig találkozott a férfivel szinte megnémult. Végül úgy döntött ír neki egy levelet és bedobja a postaládába, de azóta is a kabát zsebében tartogatta. Szánalmasnak érezte magát és gyávának.
A kávézóhoz közeledve egy koldus asszony próbált egy kis alamizsnát kérni a járókelőktől. Egy szál koszos pulóverben és egy sálban álldogált az októberi fagyban, ételre koldult. Klára a száját húzta.
– Remek, már csak ez kellett! – Kriszti a meggyötört nőre pillantott, aki most őket nézte ki magának és hozzájuk lépett, de mielőtt bármit mondhatott volna Klári elhessegette. – Nem adunk pénzt! Hagyjon minket! – a nő elkedvetlenedve összehúzta magát. Kriszti megtorpant és megsajnálta. A nő fázott. Hirtelen lekapta a kabátját és ráadta. A koldus meglepetten pillantott rá, Klára pedig elképedt. – Te mit csinálsz?
– Pénzt nem tudunk adni, de ebben nem fog fázni! – Kriszti kedvesen a nőre pillantott, bár összeszorult a szíve, mert a meggondolatlanságában azt a kabátot ajánlotta fel, amit még pár éve Tibortól kapott és nagyon szeretett. Vissza már nem vonhatta a szavát és gyorsan kivette a személyes dolgait a kabátból. A levél is a kezébe akadt. Egy pillanatig csak nézte a papírfecnit és nem tudta mi legyen vele.
– Ez mi? – Klári szinte kikapta a kezéből és beleolvasott. – Most komolyan, egy bocsánatkérő levél Tiborhoz? Engedd már el! Ő nem illik hozzád! Szakítottatok és kész!
– Add vissza Klári! – Kriszti a levélért nyúlt, de a barátnője gyorsabban nyomta a koldus kezébe, mint elvehette volna. Nem akarta kitépni az idősebb nő kezéből, aki azonnal beleolvasott a kis irományba.
– Dobja ki! – utasította ridegen a kéregetőt. – Nem kell az neked! Ideje tovább lépned! Gyere! – Klári belé karolt és a kávézó felé kezdte húzni. Kriszti dühösen pillantott rá. Nagyon szerette a barátnőjét, de úgy érezte Tiborral kapcsolatban nincs igaza. Nem tehet róla, hogy neki nem szimpatikus, ő viszont nagyon szerette a férfit és már három éve együtt jártak. Összeszorult a szíve, ha arra gondolt, hogy nem beszélnek. – Még megfázol nekem! Minek adtad oda a kabátodat. – morogta Klári.
– Kisasszonyka! Kisasszonyka! – a két nő meglepetten torpant meg, amint a koldus az útjukat állta és kedvesen mosolyogva Krisztire nézett. A megszólítás igen furcsának hatott. – Kisasszonyka! Nem kell aggódnia! Amiért ilyen kedves volt velem, ma Shamhain napján küldök önhöz egy védőszellemet, aki segít teljesíteni a vágyát! – Kriszti értetlenül pislogott. Minek a napján?
– Ma Halloween éjszakája van! Nem tudom mi az a Samsam vagy micsoda, de jó lenne magának egy naptár. – Klári jót nevetett a saját viccén és az idősebb nőn, aki csak a fejét csóválta.
– Halloween éjszakáján legerősebb a boszorkány mágia, mikor a szellemvilág és a miénk közti fal a legvékonyabb! – emelte fel figyelmeztetően az ujját a koldus és olyan erő sugárzott a tekintetéből, hogy Klári egy lépést hátrált. – Kisasszonyka! Jóságáért cserébe segítek önnek, hogy két szerelmes szív ismét együtt lehessen. – a zsebéből előhalászott még egy papírfecnit és egymás mellé tette a lányéval. – Csak figyelje a csengőt!
– Köszönöm! – nem tudta, hogy komolyan mondta-e, nem tudta mit gondoljon a dologról és legfőképp nem értett semmit, de egyszerűen csak kicsúszott a száján. Mintha ezt kellett volna mondania. Az idős nő arcán büszke mosoly jelent meg.
– Ezt az ostobaságot! Menjünk már!
Klári elrángatta a koldustól és beterelte a kávézóba.
Befejezés szombaton!
Főkép: www.canva.com