Anikó a teraszon ücsörgött és a nap melegét szívta magába. A tavasz abban az évben korán beköszöntött kellemes meleget hozva és már a meteorológusok sem ígértek fagyokat, ezért Anikó úgy döntött, hogy kiülteti a palántákat. Imádott kertészkedni és minden évben a maga által termesztett zöldségekből főzött. A konyhaablakában tartotta a kedvenc fűszereit csinos kis cserepekben, hogy mindig kéznél legyenek, rendezett kertjéből pedig a virágok sem maradhattak el.
Azon a csodás pénteken kiültette a paradicsom és saláta palántáit, elvetette a már előre beáztatott magokat, amikből majd gyönyörű zöldségek fognak kikelni. Az ültetés után kitelepedett a teraszra, hogy szemügyre vegye munkája eredményét és elkortyolgasson egy finom menta teát. A négylakásos sorház udvara nem büszkélkedett hatalmas méretekkel, de a lány némi leleményességgel csodás kertet varázsolt belőle.
Sokat nézte a kertépítő műsorokat és ellesett néhány ötletet. A mini pázsiton keresztül díszkövekkel kirakott utacska vezetett hátra a konyhakerthez, ami két oldalán már a tavaszi virágok csokrai díszelegtek. Nyáron majd mézvirág és a terasz melletti rózsabokor lesz a kert dísze, de addig is a nárciszok és tulipánok hadában gyönyörködhet. A kertje jobb oldalán kerítésig érő, szabályosan nyírt sövény zárta el a jobb oldali szomszédtól, míg a kert legvégén orgonabokrok rügyeztek, hogy anyák napjára kinyíljanak. Büszke volt a kertjére és imádta gondozni.
Remekül telt a napja és kedvét csak az édesapja hívása rontotta el. A fülén a mobil készülékkel hallgatta a férfi monológját a lánya nemtörődömségéről és a családja elhanyagolásáról, miközben kiitta az utolsó korty teát is.
– Ugyan Apa! – próbálta a férfit csitítani. – A nagyi biztosan nem haragszik, hogy nem utazom le hozzá húsvétra. – köhögést színlelt. – Megfáztam és tudod milyen! Azonnal kérné az oltási igazolásomat és engem nem Pfizerrel oltottak. Tudod, hogy a nagyi csak abban bízik. Be sem engedne a lakásba.
– Ez megint csak egy kifogás kislányom. A nagymamád nem tenne ilyet veled. Szeret téged.
– Tudom, hogy szeret. – forgatta zöld szemeit Anikó. – De emlékezz rá, hogyan dobta ki Tamás bácsit a múlthéten két köhintés miatt. Te magad mesélted. Mit szólna, ha odaállítanék taknyosan?
– Muszáj neked minden évben eljátszanod, hogy nem tudsz eljönni velünk. Múlt évben a munkára fogtad, azelőtt a szakításodra és három éve…
– Mit akarsz ezzel mondani? – vágott közbe Anikó. Minden évben elhangzott ez a beszélgetés és már nagyon unta. Azon csodálkozott, hogy nem tudja kívülről. Idegesen túrt bele sötétbarna, göndör hajába.
– Valld be, hogy utálod a húsvétot. – utasította az apja. Ami igaz, az igaz. Anikó ki nem állhatta a húsvét ünnepet és már gyermekkorában sem szerette. Nem tartotta jogosnak, hogy neki a konyhában kell sürögnie az édesanyjával, egész nap a vendégeket kell kiszolgálnia, miközben az öccse sorra kapja a pénzt és az ajándékokat locsolásért és semmi dolga nincsen csak mulatni a férfiakkal.
Természetesen karácsonykor is el kellett látni a vendégeket, csak akkor a testvérének is segítenie kellett, de húsvétkor valamiért csak neki jutott ki ebből a megtiszteltetésből. A férfiak hangosan mulattak, iszogattak és jólérezték magukat. Az ő családjukban ez volt a szokás.
A locsolkodás hagyományával is problémái akadtak. A rossz élménye azzal kezdődött, mikor testvére öt féle olcsó kölnit összeöntött és azzal öntözte meg. A pacsuli szaga elviselhetetlennek bizonyult és az öccse látva Anikó reakcióját végül az egészet ráöntötte. Két hétbe is beletelt, mire le tudta magáról mosni a bűzt, addig pedig egy barátja sem ment a közelébe, még az iskolából is haza küldték. Természetesen a szüleik sem örültek a legkisebb csemetéjük buta viccének, de Anikó túl enyhének találta a büntetést, amit a fiú kapott.
Vidéken a férfiak korán útra keltek, hogy minél több házba eljuthassanak locsolkodni, közben megkóstoltak több finom házi itókát is. Mire elértek Anikóék házához, már bűzlöttek az italtól és túl harsányan viselkedtek, de hogyan nézne ki, ha nem engednék be őket. Anikó gyűlölte a részeg embereket.
Később Budapestre költöztek és javult a helyzet, de soha többet nem tudott rajongani a húsvétért. Úgy gondolta, hogy felesleges ünnep és nem neki találták ki, ennek megfelelően minden évben kitalált valamit, hogy ne kelljen lemennie a nagymamájához húsvétra. Arra viszont odafigyelt, hogy a többi ünnepet ne hagyja ki.
– Mi történik, ha bevallom? Akkor nem kell mennem? – terelte vissza a gondolatait a beszélgetésre.
– Dehogynem! Kötelező program! – jelentette ki határozottan az apja. Anikó azonnal köhögni kezdett.
– Megfáztam. Nem tudok menni. – A férfi lemondóan sóhajtott.
– Átadom a nagyinak az üdvözleted.
– Szeretlek Apa!
A férfi csak morgott valamit, talán a „megvagyok én veled áldva” kedvenc mondatát és bontotta a vonalat. Anikó elgondolkozva tette le a készüléket a kis kerti asztalra. Nem érzett bűntudatott. Minden más családi összejövetelen részt vesz, a húsvétért nem kár. Miért nem érti meg ezt senki a családjából?
Megzörrent a bokor. Anikó meglepetten pillantott a kert végében álló orgonabokrok felé és megdermedt. Egy nyúl bújt elő az ágak közül. Méretes füleit kíváncsian emelte a magasba, fekete fehér bundáján megcsillant a napfény és turcsi orra izgatottan szaglászta a levegőt. Tekintete a veteményesre tévedt, ahol a frissen ültetett fejessaláta palánták virítottak. Anikó döbbenten meredt a jövevényére és nem tudott napi rendre térni, hogy a tapsifüles miként jutott be az udvarára.
Lassan felemelkedett, amint a nyúl bátran megindult a friss veteményes felé. Nem engedheti, hogy megdézsmálja vagy letapossa! Anikó azonnal ugrott és az apró szőrmók felé vetette magát, de az gyorsabban mozdult. Olyan fürgén és ügyesen kerülte ki a lányt, hogy Anikó majdnem orra esett. Próbálta valahogy elkapni, de sehogyan sem sikerült a kis kópé útját állnia. Már azt hitte, megfogja, mikor a nyúl sarkon fordult és eltűnt a bokorban.
Anikó azonnal odasietett, szemügyre véve a növényt, de hiába térdepelt le és követte végig a kerítést, nem találta meg a rést, ahol az átkozott nagy fülű bejuthatott. Azt biztosan tudta, hogy nem egy mezei nyúl látogatta meg, hiszen azok nagyobb termetűek, tehát egy házi nyuszi tréfálta meg. De honnan jöhetett? Mérgelődve felállt és visszasétált a teraszra. Húsvét előtt megtréfálja egy nyúl. Ezt az iróniát! Dühösen leült és még órákig nem mozdult, várta hátha visszajön a vendége, de aznap már nem látta!
Folytatása következik holnap! – Húsvét előtti szombat
Kép forrás: www.canva.com