Loren sebtében belépett az egyik távközlő fülkébe. Sietnie kellett, mert a következő órája hamarosan kezdődött, de csak abban az időpontban tudta elérni az ismerősét.
– Christin Melon! – válaszolt a túloldalt egy idősebb női hang.
– Christin! – vette elő a legnyájasabb stílusát Loren. – Kedves barátnőm! Itt Loren Mckoil! – igyekezett, hogy visszafogja magát és ne beszéljen túl hangosan. Nem tartozott ez a beszélgetés másra.
– Loren! – rikkantotta Christin szintén tetetett kedvességgel. – Az én kedvenc pletykafészek barátnőm! Mi újság veled? Hogy megy az iskola? Gondolom van nekem egy szaftos pletykád, különben nem hívtál volna.
– Az iskola remekül megy! – trécselt csak úgy, hogy az álcát fenntartsa, de mind a ketten tudták mire megy ki a játék. – De miket gondolsz rólam! Máskor nem is hívhatlak fel téged?
– Örülök, hogy jól megy a sorod! Tudod jól, hogy bármikor kereshetsz! – Christin egy pillanat szünet után mégis rákérdezett. – Szóval tudsz mesélni valamit a számomra?
– Ami azt illeti tudok, csak ez nem pletyka, hanem tény. Biztos forrásból! Nem tudom te foglalkozol-e ilyesmivel? – elgondolkodva csücsörített. Megállapította magában, hogy színésznek is remek lenne. Talán beszél az édesanyjával, hogy szerezzen neki valami szerepet.
– Tény? – szinte szikrázott a nő hangja az izgalomtól. – Miféle tényről fogsz mesélni nekem?
– Nem tudom hallottad-e, hogy az iskolánkban támadás történt. Egy álommanó megszállt egy szerencsétlen lányt. Majdnem meg is ölte szegényt! – Loren még szörnyülködő arckifejezést is felvett, hogy jobban beleélje magát a szerepébe.
– Ez biztos túlzás! Az álommanók nem gyilkolnak! – szinte látta maga előtt, amint a beszélgető partnere legyint egyet kétkedve.
– Ez gyilkolni akart! Alig tudták szerencsétlent összefércelni, úgy ellátta a baját! – igyekezett jól előadni a történteket, hogy minél érdekesebb és szaftosabb legyen és Cristin ráharapjon. – Állítólag az iskola javasasszonya nem vette komolyan, mikor segítséget kért és nem végezte el a szükséges vizsgálatokat. Ilyeneknek engedik meg, hogy gyógyítsanak! Szörnyű!
– Szegény gyermek! Kiderült miért tette? – Christin hangja kezdett érdektelenné válni, amit nem hagyhatott, de a nő végre feltette azt a kérdést, amit Loren már nagyon várt.
– Csak arra tudok gondolni, hogy megrémült a lány erejétől – csapta le a labdát. – Tudod a kozmosz mágusok nagyon erősek ám!
– Egy kozmosz mágus? – sikkantott fel a nő a gyönyörűségtől. – Jár hozzátok egy kozmosz mágus? Ötszáz éve nem történt ilyen!
– Jaj nekem! Ezt nem lett volna szabad elárulnom! – Loren hangosan mű jajveszékelt. – Kérlek, ezt felejtsd el! Az iskola és a minisztérium is diszkréten kezeli ezt az ügyet. Azt hiszem még azt a szakértőt is megeskették, akit éjszaka iderángattak.
– Természetesen drágám! – felelt nyájas, álszent hangon Christin. – Már nem is emlékszem arra, amit mondtál.
– Tudod, mit tenne a hírnevemnek, ha kitudódna, hogy én kotyogtam el! – siránkozott tovább.
– Természetesen! Drágám, én megértem! A titkod nálam biztonságban van! – Loren pont erre számított. Pár percig csevegtek még mindenféle érdektelen dologról, utána a lány elköszönt, mert kezdődött a tanórája.
Büszkén lépett ki a távközlő fülkéből és sétálva elindult a tantermek felé. Ezt jól elrendezte! Most már csak pár nap és ismét a címlapon lesz, ahogy az édesanyja utasította. Biztos meg fogja dicsérni, milyen ügyesen elrendezte a dolgot. Ekkor valaki utána kiáltott.
– Neked nincs órád? – Loren megperdült és Tay-t látta, amint közeledett felé kedves mosollyal.
– Te kémkedsz utánam? – támadt rá rögtön. Megrémült a gondolattól, hogy a fiú esetleg kihallgatta. Tay furcsán és értetlenül nézett rá.
– A dalkiadómmal beszéltem! – emelt fel egy dossziét, amit a lány jól ismert. A fiú abba gyűjtötte az összes dalszövegeket, amiket a lemezekhez írt. – Elkészültem az új dalokkal és hátul voltam, hogy nyugodtan beszélhessünk. – intett a legtávolabbi fülkére. – Tudod, én is magamnak írom a szövegeket, mint te! – Loren továbbra is rémülten a fiú arcát fürkészte. Vajon igazat mond? Ez feltűnt Taynak és gyanakodva megkérdezte. – Mit csináltál?
– Csak anyámmal beszéltem. – vágta rá talán túl gyorsan is a választ és felhúzta az orrát. Mit kíváncsiskodik ez?
– Akkor miért érzem azt, hogy rossz a lelkiismereted?
– Baromság! Nekem aztán nem! – Kiáltotta Loren és faképnél hagyta a fiút. Dühöngve rohant végig a folyosókon és meg sem állt a tanteremig. Micsoda egy pojáca! Remélte, nem rontja el a tervét!
Következő rész: A gyertyaszentelő
Előző rész: A kihallgatás
Kép forrása: www.canva.com