Davis a szobájában ücsörgött és egy könyvet lapozgatott. Rég nem vette már elő a Veszélyes pecsétek és komoly mágikus zárak kézikönyvét, ami mindig a segítségére volt. Most is úgy gondolta, hogy fog benne találni valami hasznosat, ami megoldhatja a rejtélyeket, de nem talált benne semmit. Csak lapozgatta és gondolatai Kyoko felé jártak. Nagyon megviselte a lánnyal történtek, főleg a rémálom. Nem is tudott másra gondolni.
Halk kopogás ébresztette a merengésből. Davis az érkező felé fordult és Yohiko lépett be az ajtón. Már sokkal nyugodtabbnak látszott, az előző napi események után. Aggódva nézte Davis könyvét.
– Mikor szólsz a minisztériumnak? – tért a lényegre köszönés nélkül. A régi jó Yohiko! Valami sosem változik!
– Nem fogok nekik szólni! – válaszolt határozottan. Tökéletesen meg volt győződve róla, hogy ez a helyes.
– De jelentenünk kell, hogy mi a helyzet Kyokoval! Ez már nem játék! – hebegte a tanárnő, de nem úgy hangzott, mintha vitatkozni akarna, inkább csak egy kijelentést tett.
– Nézd Yohiko! – fordult Davis szembe a nővel. – Tudod jól, hogy miután a családom meghalt, a munkába temetkeztem. Úgy gondoltam csak úgy felejthetek, ha minden időmet a minisztériumban töltöm. Tudod, miért hagytam abba végül? – Yohiko megrázta a fejét. – Azért léptem ki, mert már túl magas szintet értem el és olyan dolgokat láttam, amit nem kívánok senkinek. Kevesen tudják és én sem akarok beszélni róla, de annyit elmondhatok, hogy ha szólunk a minisztériumnak, a lányt elviszik és soha többé nem fogjuk látni. Sem mi, sem az apja.
– Ezt nem mondhatod komolyan?
– Sok mindenről nem tud az átlag polgár. Talán így a jobb, de én tudok róla. Amíg én élek, egyik diákomat sem viszik oda!
A nő hallgatott. Nem kételkedett a férfi szavában és nem kérdezte, hogy mit is művelnek a minisztérium legtitkosabb szintjein. Tudta jól, hogy a világuk békés felszíne alatt sok ki nem mondott titok lappang és rengeteg előítélet, melyet az örök ellentét szüli a démonok és az emberek között. Ez a probléma pedig mind a két fajt érintette. Örült, hogy az iskolában nagyjából elfogadták egymást a diákok és kevés a rasszista megmozdulás, de nem példátlan, amit a szülők generálnak. A világnak csak egy őrült kellett, hogy a törékeny béke felboruljon és sajnos élt valaki, aki ezen mesterkedett.
– Akkor, most mi lesz? Főleg azzal a lénnyel?
– Majd kitaláljuk, mi az.
– Ennyi lenne a terv? – Yohiko széttárta a kezét meglepetten és kicsit hitetlenkedve.
– Megtesszük, ami tőlünk telik. – pillantott bele a könyvbe.
– Na és mi lenne az? – Kérdezte a nő most már türelmetlenül. Davis elmosolyodott.
– Felkészítjük Kyokot az életre és segítünk megtalálni az útját. Ez egy iskola feladata nem?
Yohikot ez a vélemény látszólag nem nyugtatta meg. Csak figyelte a férfit és hirtelen levonta a következtetést.
– Zaklatott vagy! Ne próbáld elhitetni velem, hogy nem.
– Te nem? – Davis letette a könyvet. – Kyoko látta meghalni azt a nőt, aki a kislányát akarta megvédeni egy támadótól. Neked nem ismerős ez a történet?
– Kyoko nem a lányod Davis! – Ling tanárnő mérgesen keresztbe fonta a karját. – Ráadásul Shea egy tűzben halt meg.
– Te tudod a legjobban, hogy sosem hittem el azt a baleset mesét! Sosem fogom! – Davis mérgesen felpattant. Ling csak hitetlenkedve csóválta a fejét. – Továbbra is kiállok amellett, hogy a feleségemet és a lányomat meggyilkolták, csak azt nem tudom ki! Arra pedig végképp nem céloztam, hogy Kyoko a lányom lenne! Hogyan is lehetne? Fél évvel később született és ki tudja, hány évesen látta az esetet. Csak arra céloztam, hogy az Istennő érdekesen alakítja a dolgokat. Szembe jött velem egy gyerek, aki segítségre és támogatásra szorul hasonló háttérrel, ami miatt előjönnek az emlékek. Nem fogom cserben hagyni! Ahogy az iskolát sem!
Yohiko nem válaszolt, csak figyelte a férfit.
Következő rész: Egy apa árulása
Előző rész: Az ébredés
Kép forrása: http://www.canva.com