Kyoko arra ébredt, hogy valaki az arcát törölgeti. Kinyitotta a szemét és meglátta Ling tanárnőt, amint köntösben ott ül az ágyán, ősz haja fonatban a vállán hevert és aggódva szorongatott egy rongy zsebkendőt.
– Tanárnő? – pillantott rá kérdőn. Óvatosan felült, mert minden mozdulatával érezte a sérüléseinek helyét. Ezt hívták ál fájdalomnak. Bár már nem volt ott a sérülés, a szervezete még nem fogta fel a gyógyulást.
– Kyoko! – motyogta Ling tanárnő és magához ölelte. Kyokot meglepte ez a gesztus, arról nem beszélve, hogy a nő, előszőr szólította a keresztnevén. Azonnal felszisszent, mert minden tagja sajgott. – Sajnálom! – szabadkozott és elengedte.
– Jól van a kishölgy? – hallotta meg Davis igazgató hangját a másik oldaláról. Kyoko meglepetten fordult felé.
– Ön is itt van?
– Kötelességem vigyázni a diákjaimra! – a férfi arcán a megkönnyebbülés mosolya látszott, ám a szemei komoly aggódásról és hosszú éjszakáról árulkodtak.
– Harper igazgató is itt van? – Kyoko körbepislogott aggódva. Valahol nem örült volna, ha a vénember a közelben aludná az igazak álmát. Neki bőven megfelelt Davis is és jobban is kedvelte.
– Harper igazgató még csak most kel fel, de ezzel ne törődjön! Mondja el, hogy van! – hajolt előre a férfi kíváncsian és arca komoly kíváncsiságot sugallt eltüntetve a kedves mosolyt.
– Azt hiszem jól. – felelte kicsit bizonytalanul. A keze még mindig bizsergett az égéstől. A két tanár le sem vette róla a szemét és várták a bővebb magyarázatot, de nem volt benne biztos, hogyan is érzi magát. Azt sem tudta mi történt vele pontosan. – Mi volt ez bennem?
– Egy álommanó. – vette át a szót kicsit remegő hangon Ling tanárnő. A lányt meglepte, hogy a tanárnőt ez ennyire megviselte. – Élősködő, amely a rossz álmokkal szívja el a gazdatest erejét. Akár évekig is rejtve tud maradni a kiszemelt prédáján, de arra még nem volt példa, hogy meg próbált volna megölni valakit.
– De velem megtette. – gondolt vissza a lány a történésekre.
– Miért tette meg? – kérdezte Davis kíváncsian. A lány ránézett és látta az arcán, hogy biztos benne, hogy ő tudja. Nem tévedett. A lény miatt történt minden. Az a kis rondaság ki akarta szabadítani azt a lényt. Ha Kyoko ebből a szempontból gondolt rá, akkor egy jóságos teremtménynek tekinthette, de a módszerét igen is kifogásolta.
Davis türelmesen várt, ami kényelmetlen helyzetbe hozta és habozott. Beavassa a két felnőttet egy ekkora titokba? Megbízhat ennyire bennük? Ling tanárnő, bár nagyon szigorú és nem örült, hogy a mentorának nevezték ki, nagyon is törődött vele. Davis igazgatóval az első perctől kezdve szimpatizált és a férfi bizalmat ébresztett benne. Nem látta értelmét a hazugságnak, így röviden elmesélte, hogy mi történt közte és a manó között. Davis igazgató és Ling tanárnő egy kérdés nélkül hallgatta végig.
– Ez a manó őrült! Még hogy valami lény van magában!? – fortyant fel Davis. Ling viszont figyelmesen a lányt nézte.
– Az álommanók nem tudnak kitalálni semmi ilyesmit. Nincs képzelő erejük. Csak abból építkeznek, amit a gazdatest elméjében találnak, mint például egy rossz emlék vagy egy haláleset.
– Láttam azt a lényt. – motyogta Kyoko. A teste kezdte felejteni a sérüléseket, de a keze még mindig égett. Mind a két felnőtt ránézett. – Nem tudom, hogyan lehetséges, de belém van zárva. Amikor aludtam még kételkedtem, de most már tudom, hogy igaz.
– Álom vagy valóság. Könnyen összekeverhető, ha nem tiszta a fej. Biztos benne, hogy nem csak a manó kreálta?
– Az álommanók nem tudnak… – kezdte Ling, de Davis azonnal megvétózta.
– Ahogyan embert sem ölnek, igaz? – a tanárnő torkán akadt a szó. – Mi a bizonyíték Kyoko? Én csak annak hiszek! – Davis kíváncsian közelebb hajolt. Kyoko egy pillanatra sértésnek vette, hogy a férfi kételkedik a szavában, de az erősödő fájdalom elfelejtette vele. A jobb karja volt a megoldás!
– Mielőtt felébredtem, hozzáértem a lényhez! – kezdte mesélni és felemelte a sérült kezét. A lányra egy hosszú ujjú, kórtermi hálóinget adtak a régi helyett, amitől nem látszódott a karja. – Valamilyen kalitkába van zárva és amikor benyúltam a rácson egy nagyon erős energiamezőt észleltem, ami megégette a kezem! Most is fáj! Ez elég bizonyíték?
– Az csak álfájdalom lehet a vágások után. – csóválta meg a fejét Ling. Ő sem hitte el! – Nem volt magán égési sérülés! – Kyoko óvatosan felhúzta a sérült bőrről az ing ujját. A két tanár azonnal közelebb hajolt és tágra nyílt szemekkel meredtek a kipirosodott és felhólyagosodott bőrfelületre. – Ez nem volt eddig itt! – Ling csak a fejét rázta és nem akarta elhinni.
– Ez nem túl jó hír. – pillantott a lányra Davis igazgató. Már nem kételkedett.
– Istenem! – Ling tanárnő alaposabban szemügyre vette a sérülést. – Ezt meg kell minél előbb gyógyíttatni!
– Szóval a manó ki akarta szabadítani. – Davis hátra dőlt elgondolkodva. – Alaposabban meg kell ezt a kérdést vizsgálnunk, főleg mert szerinted nem akar neked ártani, pedig megsebzett.
– Azt nem szándékosan tette! A körülötte lévő energiamező miatt történt! – Davis nem szólt semmit. Kyoko elszomorodott. – Éreztem az érzéseit. Szomorú volt, nagyon szomorú és mérges! Valaki ezt tette vele, velünk! Engem is áldozatnak vél, és ott volt, amikor az a nő meghalt. Az a lény tudja mi az igazság!
– Milyen nő? – Davis szigorúan pillantott rá és szinte ráharapott a témára. Kyoko észre sem vette, hogy olyan információt kotyogott ki, amiről a két tanár még nem tud. Elszorult a szíve, hogy el kell mesélnie.
– A tanárnő azt mondta, hogy az álommanók az emlékekből táplálkoznak, igaz? – Ling csak bólintott. – Lehetséges, hogy láttam valakit meghalni. Egyszer, nagyon régen. Halloween óta minden éjjel végig nézem a halálát annak a nőnek, de nem tudom kicsoda, nincs az álmomban arca. A manó azt állította, hogy azt is meg fogja találni idővel az emlékeimben. – Kyoko szünetet tartott ahogy kirázta a hideg. Már a karjának zsibbadása sem érdekelte. – Az a nő egy gyerekszobában halt meg és a kislányát akarta megvédeni valamitől, de nem tudom kitől! Ráadásul a manó azt állította, hogy a nő miattam halt meg. A lény akkor már velem volt, ő tudhatja az igazat, csak nem tudja megmutatni.
Néma csend telepedett rájuk. Ling a szája elé kapta a kezét. Davis igazgató komolyan fürkészte. Kyoko egyre elkeseredettebben folytatta.
– Apám sosem beszélt anyukámról, azt hittem, mert nagyon fáj neki az elvesztése, de mi van, ha azért mert nem akarta, hogy emlékezzek? Mi van, ha láttam meghalni az anyukámat, csak nem emlékszem rá? – Kyoko szeme megtelt könnyel. – Mindig azt mondta, hogy az anyukám tűzesetben halt meg, de lehet csak azért mondta, hogy szépítse a dolgot. Mi van, ha…
– Láttad, honnan jött a gyilkos átok? – Kyoko megtorpant és kiszáradt a szája.
– Felőlem! Lehet mögülem, nem tudom! Bárhova álltam a szobában, mindig felőlem és rám nézve, nekem könyörgött! – Kyoko könnyei eleredtek, ahogy a feszültség, az átélt rémálmok és az éjszaka gyötrelmei legyűrték. – Tényleg miattam halt meg?
– Az már lehetett manipuláció is! – jelentette ki Ling és gyorsan átkarolva a lányt magához húzva. Kyoko belebújt az ölelésbe és valami megnyugvás járta át a lelkét. Ilyen érzés lehet egy anya féltő ölelése? – Arra viszont nagyon is hajlamosak. Ha látott is valakit meghalni, akkor sem a maga hibája! Még nagyon kicsi lehetett akkor! Próbálja elfelejteni!
– Ezt sohasem fogom elfelejteni. – Kyoko ebben biztos volt. A két felnőtt összenézett. Ling mélyet sóhajtott és csak ölelte a zokogó lányt.
– Ne eméssze magát emiatt! – Davis igazgató felállt. – Nem tudjuk, mi az igazság és ténylegesen lehetett manipuláció is. Pihenjen inkább! Beszélje meg az édesapjával is! Ő biztosan meg tudja nyugtatni! – A férfi idegesen körbepillantott. – A másik ügyben még beszélünk, de másnak ezt ne említse! Érthető voltam? – Kyoko csak bólintott. – Nézesse meg a kezét Collins nővérre! Később beszélünk! – azzal megszorította a lány vállát és távozott. Ling tanárnő csak ölelte és vigasztalta.
– Pihenjen még egy kicsit!
Következő rész: Davis döntése
Előző rész: A rács mögött
Kép forrása: www.canva.com