Egy karácsonyi balszerencsés találkozás esete
A karácsonyról mindenkinek a szeretet, a család és a béke jut az eszébe. Mert ez az ünnep az előbb említett értékekről szólna. Ám ami megelőzi, azt nem mondhatom másképp, mint őrület. Persze itt is vannak kivételek, akik nagyon élvezik ezt az időszakot, de általában a karácsonyi előkészületeket inkább idegeskedés, düh, harag és frusztráció jellemzi.
Ki ne élte volna át már a karácsonyi forgatag és a bevásárló központok zsúfolt hangulatát? A karácsony megtervezése atomóra pontossággal kell megtenni, hogy minden távoli családtagot meg tudjunk látogatni vagy ők mikor jöhetnek el meglátogatni minket. Mindent be kell szerezni karácsony előtt, nehogy valami is lemaradjon és elrontsa az ünnepet! Az ajándék dömpingről már ne is beszéljünk, mert nem mindegy, hogy ki mit kap a Jézuskától! Aztán elérkezik a várva várt ünnep és mindenki boldog, mindenki szeret mindenkit és minden tökéletes!
Szóval, igen! Ebben a pár hétben megőrülnek az emberek és pont egy ilyen őrületnek estem áldozatul én is egy-két éve, ami nagyon is tanulságos példaként él a fejemben. Vidéki lányként nem igazán szoktam Budapesten mászkálni, de azon a hétvégén úgy alakult, hogy mégis be kellett utaznom a messzi nagyvárosba. Úgy gondoltam, hogy összekötöm a kellemest a hasznossal és összefutok egy kedves barátnőmmel az ünnep alkalmából. Meg is beszéltük, hogy a Corvin plázában találkozunk, így miután beszereztem a karácsonyra szánt ajándékok egy részét becammogtam a hatalmas bevásárlóközpontba.
Aki már járt plázában az tudja, hogy padokat helyeztek el a folyosókon, amiken az ember megpihenhetnek a vásárlás közben, ha már kicsit elfáradtak. Én is keresni akartam magamnak egy kényelmes ülőhelyet amíg várakozok, addig se álldogáljak egyhelyben.
Természetesen a pláza zsúfolásig megtelt emberekkel, így csak nagy nehezen találtam magamnak ülőalkalmatosságot. Végül egy olyan helyre sikerült lehuppannom, ahol nem csak a boltokkal párhuzamosan lehetett közlekedni, hanem merőlegesen is, szó szerint sarkon ücsörögtem. Elgondolkozva figyeltem a hömpölygő ember tömeget, a feldíszített üzletek kirakatait és hallgattam a már rongyosra játszott karácsonyi zenét.
Ki ne ismerné már kívülről ezeket a zenei remekműveket. Szerintem lassan nincs olyan karácsonyi zene, amit ne hallottam volna. Amint a boltokban meghallom az első Last Christmas című számot azonnal tudom, hogy megkezdődött a karácsonyi készülődés. Az üzletek már lassan október közepén fényárba burkolódznak és a promóterek minden percben megpróbálnak az emberre sózni valamit. Jönnek az akciók és mire észbe kap az ember, már tele van a keze ajándék zacskókkal a pénztárcája pedig kiürült.
Megannyi hasonló gondolaton törtem a fejem az ünneppel kapcsolatban, miközben engem is elragadott a hangulat. Egy idő után meguntam a szépen villódzó fények ragyogását és felkelltette az érdeklődésemet egy három gyermekes család.
Anyuka és apuka nagyban arról vitáztak, hogy melyik boltba érdemes még betérniük mielőtt befejezik a vásárlást. Mellettük egy hatalmas babakocsi, amit a legidősebb lányuk tolt, aki olyan tizenhárom éves tinédzser lehetett, de talán túlbecsültem. Sosem sikerült senki korát jól megbecsülnöm. A babakocsiba görcsösen egy nála jócskán fiatalabb hatéves szintén lány testvére álldogált. Szórakozottan hallgatták a szülői vitát és látszott rajtuk, hogy nagyon unják már a téblábolást a plázában. Ezzel ki is merült volna a család megfigyelése, ha a szülők nem indulnak meg felém.
A kiscsalád minden tagja felém vonult. Apuka és anyuka kézen fogva, mintha csak ketten lennének beszélgetve andalogtak elől. Elhaladtak mellettem bekanyarodva, hogy átmenjenek a szemközti boltokhoz. A két nagyobb gyerek követte őket. Ezzel semmi problémám nem lett volna, ha a babakocsit nem a lábfejemen keresztül tolta volna a nagylány. Ha ez még nem lett volna elég a babakocsiba csimpaszkodó testvérének szó szerint át kellett másznia az ölemen.
Ha nem velem történik meg nem is hiszem el, hogy ennyire „nem törődőm másokkal” viselkedés létezik. Sem a nagyobb lány, sem a kisebb csemete nem zavartatta magát, hogy egy vadidegen emberen szó szerint átgázoltak. Senkit sem kellett kerülgetniük, kényelmesen el tudtak volna mellettem haladni. A lábfejem könnyen megúszhatta volna a kellemetlen találkozást a nehéz kocsi kerekével és a mélyen elnyomot káromkodásom sem tört volna ki belőlem. Mégis csak gyerekekkel ültem szemben! A szülők már messze jártak akkor, semmit sem vettek észre a jelenetből.
Természetesen nem vagyok az a fajta ember, aki azonnal minden apró dolog miatt mások torkának esik. De ez még engem is kihozott a sodromból. Sajgó lábam bosszúért kiáltott, de főként az dühített fel, hogy az idősebb lány arra késztette a kisebbik testvérét, hogy üljön az ölembe. Imádom a gyerekeket, de ami sok, az sok! Persze a lábam sajgását se felejtsük el. Már nyitottam a szám, hogy méltatlankodjak és elmondjam a véleményem az efféle viselkedésről, mikor a tizenhárom éves forma lány felém fordult. Szinte teljesen eltorzult arccal, amit még gyerektől nem láttam a torkomnak esett mérhetetlen kitörő dühvel.
„Mondani akarsz valamit, te büdös paraszt? Mondani akarsz valamit?
Ledöbbentem. Nem tudtam megszólalni…
Kép forrása: www.canva.com