– Gábor! – rikkantotta Judit örömmel. – Ilyen sokáig tartott a színház? Látom jól szórakoztál! Magaddal vitted azt a kis kotnyeles hibát? Akarom mondani, libát… – kuncogott a saját nyelvbotlásán.
– Részeg vagy! – Gábornak nem tetszett a nő viselkedése.
– Olyat mondj, amit nem tudok! – nevetgélt Judit miközben hirtelen elvesztette az egyensúlyát és leült a földre. Amália nem értette, hogyan jutott egyáltalán haza. Miután a nő megállapította, hogy nincs lejjebb komoly szemekkel Amáliára meredt. – Te csak örülj, hogy a pasim társaságát élvezhetted! Ne is álmodj többet róla! Ennyit kaptál belőle és kész! Menjünk Gábor! Le akarok feküdni és nem találom a kulcsom!
– A táskád cipzáras belső zsebében van! – adta meg a kulcs pozícióját a férfi a szemeit forgatva.
– Tényleg! – kuncogott Judit. – Akkor beengedem magunkat! Gyere! – megpróbált felállni, de nem sikerült neki. Gábor vett egy mély levegőt és elengedve Amáliát. A barátnőjéhez sétált és felemelte a földről, aki azonnal a férfi nyakába kapaszkodott. – Miért találkoztál ezzel a nővel? – nyafogta.
– Semmi közöd hozzá! – Gábor hiába próbálta talpra állítani a nő túl részeg volt hozzá.
– Miért akarsz elhagyni? – kezdte a hisztit Judit. – Azt hiszed találsz nálam jobbat? – mű balhé volt, Amália jól látta. Mégsem volt annyira részeg, mint azt gondolta és megpróbálta befolyásolni a férfit. – Kinek kellene egy ilyen haszontalan férfi, mint te? Öltözködni sem tudsz normálisan, nézz csak magadra! Nem tudsz főzni és rendetlen vagy! Csak a baj van veled! – Gábor lehunyta a szemét fáradtan. Nem előszőr hallgatta ezt végig. Amáliának is ismerősek voltak a szavak. Ezt már többször hallotta ő is a falon át! – Életképtelen vagy nélkülem! Miért nem érted meg? Egész nap csak ostoba rajzokat készítgetsz és azt hiszed ez a karrier. Viccnek is rossz! – Judit egyre felháborítóbb hangnemben beszélt. Amália nem bírta tovább.
– Ha ennyire „haszontalannak” tartod Gábort, akkor neked minek kell? – a férfi meglepetten rápillantott és Judit is úgy nézett rá, mint aki megőrült. – Szerintem valójában te vagy az életképtelen. Rettegsz, hogy Gábor százszorta többet ér nálad, hiszen el tudja látni magát, van egy jól fizető karrierje és barátai, akikben megbízhat. Valójában te nem tudnál meglenni nélküle hiszen munkád sincsen, nem igaz?
– Nem tudsz te semmit! – üvöltött rá Judit szinte kétségbeesetten. Gábor csodálattal nézett Amáliára, amit Judit azonnal kiszúrt. – Gábor! Neked tényleg tetszik ez a liba? El akarsz hagyni? Ne hagyj el! Könyörgőm! Megváltozom! – a férfi döbbenten meredt a lassan hisztériásan viselkedő nőre, ki egyre jobban a nyakába mászott. Végül megpróbálta bevetni az utolsó fegyverét, a testi báját és csókolgatni kezdte barátját.
– Lefektetem! – Gábor felkapta a kapálózó nőt, aki kárörvendő, győzelemittas vigyorral ránézett Amáliára miközben a férfi betuszkolta a kapun.
Amália egyedül maradt az utcán. Csak meredt maga elé és nem tudta, hogy most mit tegyen. Hirtelen gondolattal ő is bement a kapun és felment az irodába. Megállt a helyiségben és hirtelen mindent olyan ridegnek talált. A fal túloldaláról hallotta amint Judit és Gábor vitatkoznak. Miatta!
Körbenézett és legszívesebben elfutott volna. Nem gondolkozott tovább, mint az őrült pakolni kezdett. Felhalmozta az iratokat és minél hangosabban kiabáltak a túloldalt annál gyorsabban és rendetlenebbül szórta az aktákat az archiváló dobozokba. Még szerencse, hogy sok cég már csak online küldte a számlákat!
Összeszedte a legfontosabb dolgait, a férfi könyveit és majdnem megszakadva átcipelte a lakásába. Alig bírta felvinni a legfelső szintre, ahol lakott. Mikor nagy nehezen felért ledobta egy sarokba és már fordult is vissza a következőért. Mire magához tért minden iratot áthordott és kint megpirkadt. Soha többet nem akart visszamenni abba a helyiségbe. A fülében még mindig a veszekedők hangja csengett. A ruhája elszakadt, a kezét megvágta a papír és feltörte a doboz éle.
Fáradtan leroskadt egy székre és maga elé meredt. Most mihez kezdjen? Csak csapongtak a gondolatai, végül elhatározásra jutott. Nagy nehezen felkelt és elment megfürödni, utána belebújt a kedvenc kinyúlt pólójába, melegítőnadrágjába, felcsatolta a haját kontyba és nekiállt rendezni a papírokat, hogy elfoglalja magát. Semmi jelét nem érezte fáradtságnak.
Reggelre berendezett magának egy ideiglenes irodát a sarokba áthelyezve az íróasztalát. A tetőtéri lakás egy amerikai konyhás nappali-hálóból és egy apró fürdőből állt összesen. Kevés hely maradt a rögtönzött irodának, de az átrendezéssel kicsit javított a helyzeten. Miután végzett főzött magának egy teát, kitárta az ablakot, hogy beengedje a nyári meleget és letelepedett a francia ágyra. Rálátott a bérházak tetejére és elmélázva csak nézett kifelé.
Gáboron jártak a gondolatai. Egyszerűen nem tudta kiverni a fejéből a pillanatot, amikor a férfi nem reagált a kézszorítására. Vajon mit jelenthet ez? Talán a férfi Judittal marad? Mikor a nő elkezdte csókolgatni szinte azonnal ölbe kapta és bevitte! Igaz, utána veszekedtek. Ha más történt volna, azt is hallotta volna valamilyen szinten. Mi lesz most? Rettegett a férfi döntésétől mégis próbált bizakodni, hiszen áthozta a könyveket és szépen sorba rendezte az egyik polcon. Csak is azért tette, mert reménykedett. Vajon Gábor képes lesz kilépni a kapcsolatából? Komolyan gondolta az estét vagy csak egy múló szeszélynek, egy kalandnak szánta? Nem tudta. Abban biztos volt, hogy az irodáját többet nem használhatja, akármi is lesz a válasz.
Később rendelt magának ebédet, de amíg várt rá elbóbiskolt. A telefon ébresztette fel, Mónika kereste.
– Szia! Mesélj! Elmentél tegnap? – Amália vett egy mély levegőt és elmesélte barátnőjének a történteket. A lány előszőr szóhoz sem jutott. – Biztosan el fogja hagyni! – próbálta bíztatni barátnőjét.
– Félek! – vallotta be Amália. – Azt hiszem belé szerettem.
– Minek mentél el te lány? – sóhajtott Mónika.
– Mi lesz, ha nem hagyja el? Mi lesz akkor velem?
– Nem fog egy ilyen hárpiával maradni! Csak jó lelkű és nem akarta az utcán hagyni részegen azt az ostoba libát!
– Nem is volt annyira részeg …– motyogta.
– Nézd! Szerintem azt ő is tudja, hogy addig nem lehet veled, amíg Judittal nem szakít! Mondtad neki, hogy foglalt pasikkal nem kezdesz ki, nem igaz?
– Igaz… – megszólalt a kapucsengő. – Azt hiszem megjött az ebéd, amit rendeltem. Megyek megnézem! Tartsd egy kicsit! – a falra rögzített kis szerkezethez lépett és fogadta a hívást.
– Amália? Te vagy az? – Gábor hangját hallotta a vonal végén.
– Gábor? – nem hitt a fülének. – Mit keresel itt?
– A lakásodat! – nevetett bele a telefonba a férfi. – Felengedsz?
Amália nem habozott. Megmondta hová menjen és beengedte, utána csak az elnémult készüléket nézte.
– Itt vagy még? – tette vissza a fülére a mobilját. – Gábor idetart hozzám! – szinte kétségbe esett. Mónika izgatottan válaszolt.
– Hallottam! – mosolyoghatott.
– Most mit tegyek? – Amália csak forgolódott a lakásban tanácstalanul.
– Mondjuk, engedd be és beszélj vele? – találgatva kárörvendve barátnője.
– Miért vettem fel, ezt a kinyúlt, régi ruhát? Át kellene öltöznöm?
– Azt mondtad, szeretne benne látni! Ráadásul az is te vagy! Ha nem tetszel így is neki jobb, ha bele sem kezdetek. – igaza volt. – Beszélj vele és csak ügyesen! Sok sikert! Később hívj!
Amália letette a telefont. Idegesen pillantott az ajtó felé. Lassan odasétált és kitárta. Kinézett a szűk körfolyosóra, ami még üresen állt. Hallotta a távolban a lift halk búgó hangját, ami csak a negyedikig közlekedett, a tetőtérig már nem ment fel. A férfinak még egy emeletet meg kellett tennie gyalog. Csak álldogált és leste, amint Gábor kisiet a gangra két bőrönddel és egy sporttáskával a hátán. Összecsomagolt?
A férfi tanácstalanul pillantott körbe, aztán megakadt a szeme a nőn. Arcán boldog mosoly terült szét, amint hozzá hurcolta a táskákat és megállva egymással szembe végignézett a lányon.
– Micsoda látvány! – Amália még mindig aggódva mérte végig a benne gyönyörködő férfit. A tegnapi ruháját viselte és arca nyúzottnak tűnt a fáradtságtól vagy a veszekedéstől, de mosolygott rá boldogan. Nem hitte el, hogy ott áll az ajtajában és legfőképpen, hogy így is tetszik neki. – Bemehetek? – Amália csak bólintott és behátrált. Gábor betette a csomagjait a küszöbön és becsukta maga mögött az ajtót. Amália csak tétován álldogált figyelve, amint a férfi otthonosan lehúzza a cipőjét és kíváncsian körbejárja a pici lakást. A könyvespolcnál megtorpant és megérintette az egyik könyvét. – Áthoztad?
– Mi történt? – tette fel a tétova kérdést. – Judit? Mi történt köztetek?
– Mikor elkezdett hisztizni jobbnak láttam bevinni az utcáról. Tudod, milyen hangosan tud kiabálni, nem akartam, hogy az egész utca hallja. – a férfi zsebre dugta a kezét és lassan Amáliához sétált. – Kiborult, amikor tények elé állítottam. Már rég meg kellett volna tennem…
– Miféle tények elé?
– Szakítottam vele! – Gábor felnevetett. – Persze, megint jött a szokásos kis trükkjeivel. Mikor nem hajlottam rá, azt akarta aludjunk egyet és beszéljük meg reggel. Csak húzni akarta az időt, de nem mentem bele. – a férfi megigazított egy hajtincset, ami kiszabadult a kontyból. – Összepakoltam minden fontos holmimat, amit nem akartam a kukáról leszedni és eljöttem. Hajléktalan lettem! – tekintetével a lányt kutatta, miközben kimondta. – Most már szabad vagyok!
– Hála istennek! – Amália megkönnyebbülten felsóhajtott és a karjába bújt. Gábor boldogan magához szorította. – Úgy féltem, hogy egy rossz tündérmesébe kerültem!
– Tündérmese?
– Mint Hamupipőke, aki esélyt kap, hogy elmenjen a bálba és találkozzon a herceggel. Ám a varázslat hajnalban elmúlik és minden visszatér a hétköznapi valójába, csak az én hercegem nem talál meg többé.
– Szerencse, hogy nem vagyok egy szenilis herceg, aki egy kopott üvegcipő alapján ismeri fel a lányt, akivel az estét töltötte! Megjegyzem a herceg egy ökör, hiszen akár több millió nőre is jó lehet az a cipellő, ha csak nem egyedi méretű a hölgy lába, amit kétlek. – Amália felnevetett a férfi viccén, míg Gábor derűsen szemlélte. – Tökéletesen emlékszem az arcodra és megkerestelek. – két tenyerébe fogta a lány arcát és finoman megcsókolta. Amália most már nem tiltakozott, inkább örömmel fogadta a férfi közeledését. – Végre megcsókolhattalak. – kedvesen elmosolyodott és félve megkérdezte. – Maradhatok veled?
– Nem hagyom, hogy máshová menj! – Gábor arca ragyogott a boldogságtól és a lánynak kételye sem lehetett, hogy mit is érez iránta.
– Ha szeretnéd elmehetünk újra megnézni a Marica grófnőt.
– Minek? – Amélia elmosolyodott kacér pillantással.
– Mert úgy láttam tetszett és örülnék, ha a végét is látnád.
– Már tudom mi a vége! – Amália hirtelen ráugrott Gáborra, amitől a férfi elvesztette az egyensúlyát és hátra tántorogva, kacagva beestek az ágyba, ahonnan egyhamar nem keltek fel.
Kép forrása: www.canva.com